Mária megfigyelőkészsége nagyon fogékony a szociálpszichológiára, és az emberek tömeg-viselkedése mellett van egy határozottan konteós politikai vonulat is az események mögött, bár ez nincs (és nem is lehet) kibontva. Hiába a korhű tárgyvilág, a lényegretörő (és lényegretörőségre törekvő) vallomás, bizonyos szempontból a szöveg kilóg a kosztüm alól, mint ami kifejezetten modern. Az elbeszélő hangja csupa sebezhetőség és erő, nagyon letisztult, vagyis következetes és kerüli a ködösítést.įelmerült bennem olvasás közben, hogy a szerző mennyiben azonosítható vagy elkülöníthető ettől a hitelesnek ható Máriától. Ez végig nagyon jól működik, váratlanul újszerű perspektívából lehet – szinte – rácsodálkozni az amúgy eléggé agyoncsépelt történetre. Mária az elbeszélő, aki vallomásként mesél nekünk nagyon személyes és közvetlen (és nyilván anyai) módon a felnőtt fia körüli eseményekről, ugyanakkor több szempontból kívülállóként is: mint nem-követő (tehát nem keresztény), mint alárendelt nő, mint a fia követőitől gyökeresen eltérő szemléletű ember. Szóval, Colm Toibín, aki férfi szerző, írországi, előállt egy Mária narratívával. Talán a Mester és Margarita fertőzött meg ezzel, és mivel olyan sokaknak van a kedvenc könyvei között, biztosan nem csak engem. Az alternatív vagy apokrif Jézus-történetek nekem érdekesek, pedig vallásos az nem vagyok.
0 Comments
Leave a Reply. |